Még semmi sem dőlt el, de nagy valószínűség szerint a tagállamok nem fogják megakadályozni, hogy a Kínában gyártott ...
Szabó Lóránd, Dombóvár polgármestere kilépett a saját maga által alapított Tisza Szigetből, miután a párt vezetése jelezte ...
A fóti férfi ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.
A világ ugyanaz, csak kicsit másként szemléljük: mi, akik olvasunk és írunk, illetve a karikaturista, aki észrevesz és ...
A futball törvényei ismét érvényesültek, a 23. percben egy óriási védelmi hiba után Pape Matar Sarr elé pattant a labda, aki ...
A válogatott hétfőn kezdi meg a felkészülést a két októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre, már a korábbi csatár segítségével.
A Trump pártjához tartozó szenátorokból álló delegáció aggodalmát fejezte ki a hazai demokratikus intézmények folyamatos eróziójával kapcsolatban is.
A ferencvárosi Ráday utca november 1-től nem lesz a főváros kezelésében.
A régiós országok közül szeptemberben Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában magasabb volt a ...
Az Osztrák Szabadságpárt győzelme azt jelzi, egyre erőteljesebb és gyorsul a jobboldali hullám – írja a Berlinben dolgozó ...
Ez az otthoni használatra szánt kézikönyv több mint száz gyakori betegség kezeléséhez nyújt útmutatást. Javaslatoka… A tények ...
Az Európai Unió Bírósága szerint a szabályzat korlátozza a játékosok szabad mozgását.